Hétfőn Völgyesi Krisztián Ez a Minimum!-os képviselő meghívására Pesterzsébeten jártunk, ahol az önkormányzat költségvetésének vizualizációjáról tárgyaltunk a Pénzügyi Osztály munkatársaival. A kerület az Ez a Minimum! ajánlásai alapján tavaly elfogadott egy rendeletet a vagyonnyilatkozatok és a szerződések közzétételéről, az idei költségvetést pedig megpróbálják a törvényi kötelezettségeken túl is közérthetővé, áttekinthetővé tenni a polgárok számára. Erre számos jó példát láthatunk a nagyvilágban, hiszen az önkormányzatok átlátható gazdálkodásához hozzá tartozik annak egyszerű bemutatása is, mire mennyit költenek a település pénzéből. 

Az önkormányzati gazdálkodás bemutatása kemény dió, nem véletlenül nem lapozgatják gyakran a költségvetés, döntéshozatal dokumentumait a polgárok - ez közvetlenül sem nekik, sem a helyi hatalomnak nem áll érdekében. Vannak azonban olyan eljárások, amivel ki lehet rajzolni a számtalan táblázat, melléklet, adat mögött az arányokat, főbb prioritásokat - sőt megfelelő adatok birtokában településeket és költségvetési éveket is össze lehet hasonlítani egymással. Ez javítaná az elszámoltathatóságot, hiszen a település költségvetése az a politikai teljesítmény, amit választott képviselőink nyújtanak. A fő probléma az, hogy az önkormányzatok gazdálkodása, döntéshozatala és adatszolgáltatása elég kaotikus, így nem egyértelmű, mit mivel kell összehasonlítani.

Nagy, átfogó felmérésekhez nincsen aggregált adat, ezért az sem egyértelmű például, hogy egy adott fővárosi kerület mennyit kap a közösből - Pesterzsébet például lakosságszámához képest keveset - ezt mindenképpen láttatni kell, ha hiteles képet akarunk kapni egy adott városvezetés döntéseiről, hisz nem mindegy, mekkora a torta, amit egészségügyre, szociális juttatásokra, kultúrára költenek. Hosszabb távon, az Ez a Minimum! keretében az önkormányzatokkal partnerségben olyan költségvetési adatstruktúra kialakítására törekszünk, amelyben az adatszolgáltató önkormányzatok összehasonlíthatóak. Amíg ez nem áll rendelkezésre, addig maradnak az egyéni kezdeményezések - együtt tanuljuk a nyílt költségvetés-készítést az önkormányzatokkal, és segítünk, amiben tudunk. Adatozz okosan programunk keretében mi is foglalkozunk adatvizualizációval, Alsónémediben már megvalósult a benyújtott költségvetés vizualizációja, amit itt lehet megnézni. Hajrá, open_spending, hiszen megéri a fáradtságot!